A borversenyek világa - Interjú Herczeg Ágnes borszakértővel

/ 2022. 03. 18.

Az ízlés nem vita tárgya, egy bor minősége azonban nem szubjektív dolog. A nemzetközi borversenyeken felkészült szakemberek zárt ajtók mögött értékelik a nevezett borokat - nagyon komoly szempontok alapján, szigorú szabályok szerint. Erről beszélgettünk Herczeg Ágnes borszakértővel.

- Hogy kell elképzelni egy borversenyt?

Elképesztően nagy logisztikai munka, amiért egy hatalmas team felel, hiszen ilyenkor több ezer borról beszélünk. Nem szólva a bírálóbizottságok koordinálásáról. Arra külön figyelmet kell fordítani, hogy a vakkóstolásba ne csússzon hiba: ne keveredjenek össze a borok, számít a kóstolási minták helyes sorrendje. Egy-egy nap 20-30 bizottság is dolgozik, ezeket kell kiszolgálni bizottságonként akár 80-100 borral. Mindezt akár két héten keresztül.

- Hogy kerülnek be a válogatásba a különböző borok?

A nemzetközi borversenyekre a borászatok neveznek be különböző tételeket, és ezek alapján állítják össze a kóstolólistát. Egy borásznak nagyon nagy pluszt jelenthet egy medál, ezért fontos, hogy a nevezett tételek korrektül legyenek elbírálva. A bírálókat igen magas sztenderdek alapján válogatják össze, sokat számít a szakmai tapasztalat. Mivel ez meghívásos alapon zajlik, évekbe is telhet, amíg valaki bekerülhet az ítészek közé.

- Milyen szempontok alapján történik a kóstolás?

A kóstolás mindig megadott sorrend szerint történik - az International Wine Challenge-en például két körben. Először azt kóstolják, hogy melyik milyen szintű bor: van, amelyik nem kerül ajánlásra, vannak az ajánlott borok, amelyek nagyon jó ár-érték arányt képviselnek, és afölött vannak a medálos borok: jellemzően bronz, ezüst és arany medált kapnak. Ez a második kóstolás alkalmával dől el, ahogy az is, hogy az adott tételek valóban éremérdemesek-e.

- Hogy lehet összevetni a különböző karakterű borokat? Mi szerint vannak csoportosítva a tételek?

Az International Wine Challenge-en például származási hely és fajta szerint. Egy-egy blokkban mindig hasonló a téma. Minden terroirnak van egy beazonosítható jellege, hintje, mintázata, amit fel lehet ismerni. Nüansznyi, de kikóstolható dolgok. A bírálók közül többnyire mindenkinek van szakterülete: azok a régiók, amelyekről a legkomolyabb tudással rendelkezik. A Decanter World Wine Awards-on ezeket előre meg lehet jelölni, és akkor természetesen abba a csoportba osztják be az embert.

- Egy bizottságnak hány tagja van, illetve hány bort kóstolnak egy-egy versenyen?

Ez változó. A 6-8 fős bizottság az általános. A kóstolt borok száma szintén versenyfüggő. Az International Wine Challenge-en akár 100, a Decanteren pedig 50-60 minta szokott megfordulni.

- Ezt a mennyiséget hogy lehet menedzselni? Vannak esetleg kóstolási trükkök?

Természetesen nem nyeljük le a borokat, mert ez nem erről szól. A nap végén nullás szondát fújunk. Ez is egy szakma, amire 10, 20, 30 éve trenírozzuk magunkat. Valójában igen fárasztó munka, amely alapos felkészültséget és tapasztalatot igényel. Gordon Shepherd neurobiológus kutatásai során arra jutott, hogy a borszakértők kóstolás közben sokkal intenzívebb agymunkát végeznek, mint a bonyolult képletekkel dolgozó kutató-matematikusok.

- Igényel ez valamiféle speciális képességet?

Nagyon komoly elméleti tudás kell hozzá. Én azt szoktam mondani, hogy minden szakértő felépít egy kóstolási könyvtárat a fejében, és egy koordináta-rendszer segítségével értékeli a borokat. Ahhoz kell a komoly rutin, hogy a kóstolt tételeket objektíven el tudja helyezni ezen a viszonyítási skálán.

- Ezek szerint egy borszakértő agyában akár egy baráti borozgatás alkalmával is bekapcsol ez a computer?

Vannak olyanok, akik minden egyes poharat komoly elemzés alá vetnek. Én a magam részéről nagyon binális módon működöm. Ha magánemberként fogyasztok bort, akkor nem szeretek beszélni róla, inkább megélni akarom a borozás élményét.

- Borszakértőként sokkal válogatósabb lesz az ember?

Nekünk más a hozzáállásunk a borhoz. Mindig egyfajta kíváncsisággal közelítünk felé. Az is tény, hogy tudatosabban választunk minőséget, pontosabban ki tudjuk fejezni, hogy mire vágyunk. De ez nem jelenti azt, hogy nekem ne esne jól nyáron egy irsai vagy egy rozéfröccs.