Sok jó borhoz sok idő kell - Online kóstoló

2020.04.28

A szokásos péntek esti online egy óra kétszerese is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Kamocsay Ákos és vendégei elmeséljék, mi a vonzó a borban, miért választja valaki hivatásának a szőlőtermelést, a hordógyártást, a borszakértést. Nemcsak a fordulatos élettörténetek feszítették szét az időkeretet, hanem a beszélgetés alaphangulatát megadó különleges borsor is, a Kamocsay Prémium Chardonnay Dűlőválogatás. Akik április 24-én az online térben nem tudtak sem a borok, sem a téma végére érni, azzal búcsúztak, hogy a horizontális kóstolás után egy vertikálisat is kell tartani. Természetesen Neszmélyen, a Hilltop bormúzeumában, ahol fellelhető a legidősebb, 1998-as chardonnay. Azzal a Móri Rajnai Rizlinggel együtt, amit sokan a magyar borászat sarokkövének tartanak.

A Zoomban és a Hilltop facebook oldalán folytatódott péntek esti online borozások harmadik estjére komoly törzsközönség alakult ki. De voltak új érdeklődők, és a korábbi beszélgetések vendégei is figyelemmel követték a legutóbbi közvetítést, amit ezúttal is Herczeg Ágnes borszakértő vezetett. Kamocsay Ákos vendége volt Domian Emese borszakértő, Ember Sándor hordógyáros és Kovács Tibor szőlész.

A Hilltop főborásza beszélt 100 hektáros chardonnay ültetvényükről, ami az eltérő talaj- és klimatikus viszonyok miatt mindig is megdöbbentően változatos termést kínált. 2017-ben azt gondolták, hogy ezt a sokféleséget értékelni fogják a borértők is, ezért 2018 karácsonyára jelent meg először a Prémium Chardonnay Dűlőválogatás, ami 5 dűlő borát és egy birtokbort tartalmaz, elegáns faládába zárva. Minden szükséges kellékkel ahhoz, hogy jó társasági program, érzékletes utazás lehessen a kóstolás a neszmélyi borvidékre.

Ez történt a pénteki online borozáson is, amikor egymás után, egyik jellegzetességet a másikkal összehasonlítva lehetett megismerkedni az 5+1 chardonnay-val. A Meleges-hegyi dűlő könnyed eleganciájával, a filigrán, trendi bort adó Keresztréttel, az elegáns, egyedi fűszerezettségű Urbánkó dűlő borával, a Faragó dűlő robosztus termésével, amelynek hasonlata, az “elefánt a porcelánboltban” először meghökkenést, majd a kóstolás után helyeslést váltott ki az online kóstolókban: kellemes nagyborral találkoztak. A Páskom dűlő komoly és sokszínű termést ad minden évben, a borsor koronája pedig, a Birtokbor maga a harmónia, aminek nem a dűlő, hanem a terroir adja a jellegzetességét. A kézzel, fürtválogatással szüretelt, acéltartályban erjesztett borok aromája miatt sokan fahordóra gyanakodtak, de Kamocsay Ákos pontosította a technológiát. Elmondta azt is, hogy nincs más olyan szőlőfajtájuk, amiből ilyen sort lehetne összeállítani.

Kovács Tibor már az elején leszögezte, hogy számára a fajtánál mindig fontosabb a termőhely, és a Kamocsay Prémium Dűlőválogatás olyan egyedülállóan izgalmas kóstolási lehetőség, amivel, a francia borokkal is versenybe lehet szállni. Ember Sándor a fajta és a terroir jellegzetességeit a megfelelő technológia fontosságával egészítette ki, mert csak akkor születhet jó bor, ha ez a három feltétel egységben van. Véleménye szerint Magyarországon kevés versenytársa akad fehér borban Kamocsay Ákosnak, akit „illatvarázslóként” emlegetnek a szakmában. Aki szeretnivaló, minden ételhez illő, de önmagukban is remekül iható borokat készített ezzel a dűlőválogatással.

Domian Emese borszakértő, az MTA borversenyeinek szervezője azt az élményét mondta el, hogy a borversenyeken sosincs idő a visszakóstolásra, ezen az online fórumon azonban különleges második körös élményt adtak a borok, amelyek még a pohárban is tovább fejlődtek.

Elhangzott, hogy 2000-től, a melegebb nyarak miatt át kell értékelni a korábban értéktelen északi dűlők jelentőségét, és Bush elnök 1989-es magyarországi látogatásakor Ember Sándor borát kóstolta. Aki ma már borokat nem, helyette kiváló hordókat készít. Szerinte azért is jó játék a kóstolgatás, mert csak alapos rutinnal lehet felismerni egy kortyból egy bor nagyságát. Olyan apró, de fontos trükkök mélyítik a gyakorlatot, mint a visszakóstolás, a megfelelő pohárválasztás, és persze az olyan jó társaság, mint amilyen péntek esténként gyűlik össze Kamocsay Ákos invitálására a Zommban és a Hilltop facebook oldalán.

Sok jó borhoz sok idő kell - Online kóstoló

« Ugrás a hír listához

További híreink

Ikonikus tételek az utolsó online borkóstolón

Ikonikus tételek az utolsó online borkóstolón

2020.05.25

Emlékezetes társalgással zárult a péntek esti online borozás május 22-én, amikor Ekler Dezső építész és Bock József borász voltak Kamocsay Ákos vendégei. Egy tartalmas kulturális panorámát nyújtott a beszélgetés, amelyben egyenrangú szerepet kapott a neszmélyi és a villányi táj, az épített környezet, a borászatok, a zene, és persze a jobbnál jobb borok.

tovább »

Gyorstalpaló borkóstoló

Gyorstalpaló borkóstoló

2020.05.14

Ha lehet gyorstalpalóval diplomát szerezni, akkor miért ne lehetne fél óra alatt teljes képet adni a Hilltop két borcsaládjáról? Erre vállalkozott hat palack jó borral egy online videóban Kamocsay Ákos főborász és Herczeg Ági borszakértő.

tovább »

A 6. palackot ajándékba kérem!

A 6. palackot ajándékba kérem!

2020.05.11

AKCIÓ! A hatodik palackot ajándékba adjuk! Tegyél a kosárba június 6-ig legalább 5 palack Hilltop vagy Kamocsay Prémium bort, akár vegyesen is webshopunkban https://hilltop.borbolt.hu/ és mi megajándékozunk egy Hilltop palackkal.

tovább »