Prémium Chardonnay a csúcson - TOP 100-ba került

2019.09.25

A Kamocsay Prémium Chardonnay 2017 bekerült a Mediaworks gondozásában megjelenő TOP 100 magyar bor magazinba. Ezt a bort mutatták be szeptember 19-én a szakmai közönségnek a Mediaworks ügynökséggel a Borjour Borhajón.

Annak érdekében, hogy a zsűri a legszélesebb palettáról tudjon választani, a hazai és nemzetközi versenyek legjobbjai, és a felkért szakmai ajánlók által javasolt tételek kerültek a Fiáth Attila vezette bírálók elé. Az ajánlást azért tartották fontosnak, mert így olyan termelők is esélyt kaptak a 100-as listára kerüléshez, akik nem indultak borversenyeken.

A bírálatot megelőző egyik legfontosabb feladat a kóstolási sorrend meghatározása volt. Ez az alapvető borstílusokra épült, figyelembe vette a szőlőfajta, a borkészítési eljárás és az évjárat jellegzetességeit. A kóstolási sorrend azonban nem feltételezett minőségi vagy ársorrendet, a célja csak az volt, hogy összehasonlíthatók legyenek az azonos stílusú borok. A zsűri minden tételt vakon kóstolt, és a nemzetközileg elfogadott 100 pontos skálán, szabadszavas leírással kiegészítve, érzékszervi bírálati és minőségi szempontok alapján értékelt. Minden zsűritag kóstolt és értékelt minden bort. A végső pontszám a zsűritagoktól kapott pontok számtani átlaga lett.

A bírálat professzionális körülmények között zajlott egy természetes megvilágítású helyiségben, optimális hőmérsékleten, hozzáértő szakemberek által kiváló minőségű poharakba töltve kóstolt a zsűri. A borokat csak a nap végén, a végső pontszám rögzítése után fedték fel. A idei TOP 100 kóstoló egyik tanulsága az volt, hogy tovább tart a könnyebb stílusok népszerűsége.

A Fiáth Attila által vezetett zsűriben idén is WSET diplomával rendelkező szakemberek, nemzetközi borakadémikusok és a fogyasztókkal napi kapcsolatot tartó éttermi sommelier-k foglaltak helyet. Ők állították fel azoknak a boroknak a 2019-es rangsorát, amelyek már bizonyítottak a piacon. Ezért nagy öröm, hogy ebbe a körbe is bekerült a Kamocsay Prémium Chardonnay 2017.

Prémium Chardonnay a csúcson - TOP 100-ba került

« Ugrás a hír listához

További híreink

Elismerést kapott a Hilltop panoráma

Elismerést kapott a Hilltop panoráma

2019.09.30

Amit a turisták mindig is tudtak, boraink rajongói meggyőződéssel vallottak, az most ismét megerősítést kapott: a Hilltop Borászat egyedülálló dunai panorámája szeptemberben bekerült a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba.

tovább »

Ihlet Cuvée - ismét az első helyen!

Ihlet Cuvée - ismét az első helyen!

2019.09.11

Már publikus a Winelovers 100 Nagykóstoló kiállítói listája. Büszkék vagyunk rá, hogy ebbe a körbe, A 100 legjobb magyar bor százas abszolút listába bekerült a Kamocsay Ihlet Cuvée 2017. Kamocsay Ákos Prémium bora a július 1-3. között megtartott teszten az illatos borok kategóriában első helyen végzett.

tovább »

Kanadai aranyéremmel gazdagodott az Ihlet Cuvée

Kanadai aranyéremmel gazdagodott az Ihlet Cuvée

2019.08.14

Aranyérmet nyert legkedvesebb házasításunk, a 2017-es Ihlet Cuvée a Sélections Mondiales des Vins kanadai nemzetközi borversenyen.

tovább »