Bukovics Martin interjúja Kamocsay Ákossal

2016. 04. 04.

Az interjú elolvasható a Magyar Idők oldalán is, ide kattintva.

 

A tavalyi borok lassan elkészülnek, különösebb kockázat nélkül lehet értékelni a 2015-ös évjáratot. Milyennek látja?
– Alapvetően elégedett vagyok. Bár az előző évjáratot nem volt nehéz túlszárnyalni, most csak jókat mondhatok. A különlegességek még érlelődhetnek a pincében, majd ezekből is tudunk felvonultatni néhány kiváló tételt.

– Azt olvastam önről, hogy a piac felől közelít a borokhoz. Ez gyökeres ellentéte a mostani kézműves boros divatnak, ahol a bor nem tudatos tervezés eredménye, hanem csak úgy megszületik.
– A ma borászát a tudatosság kell hogy jellemezze. Egyetlen csúcsborászat sem hibázhat, bárhogyan is nevezi magát. Képzelje el azt a presztízsborászatot, amelyiknek már akkor lefoglalták a borát, mikor még le sem szüretelte a szőlőt. Hibázhat? Ha hagyjuk, hogy a természet kénye-kedve szerint alakuljanak a dolgok, ha nem terelgetjük a természet alkotását pozitív irányba, akkor abban a bukás is benne van. Én mindig olyan borász voltam, akinek sok bort kellett készítenie, mégpedig az uralkodó ízlés és bordivat irányába. Eltalálni az igényes fogyasztók ízlését, netán még alakítani is, úgy, hogy azok visszatérjenek és újra meg újra tőlünk vásároljanak, mert bíznak a minőségben, ehhez nem elég a duma meg a lila köd. És ez nem zárja ki, hogy nagy borok is készülhessenek, sőt!

– Mit ért duma és lila köd alatt?
– Azt, ami a kérdésben is benne volt. Hogy néhányan azt tartják, az az igazi nagy bor, amely csak úgy „magától” megszületik. Nem kell jó helyen, jól művelni a szőlőt, nem kell meghatározni a termés mennyiségét, nem kell jól megválasztani a szüret időpontját, nem kell extra tisztaságot tartani a szőlőfeldolgozóban és a pincében, nem kell az erjedés lefolyását figyelemmel kísérni, és ha szükséges beavatkozni, nem kell a borral semmit csinálni, hadd legyen, ahogy a természet akarja. Legfeljebb nem sikerül. És ha nem sikerül, akkor a természet úgy akarta. Na, ez a duma, meg a lila köd, amivel etetik a természetest kereső fogyasztókat. A felsoroltak mind-mind feltételezik a szakértelmet, a tudatosságot és a következetes szakmai munkát. Számomra az a csúcs, ha a borkereskedő úgy reklámozza magát, hogy az általa forgalmazott borászok borai szőlőből készültek.

– A legtöbb borfogyasztó fejében valamiféle romantizált kép él a borászokról. Lopóval a kezükben mászkálnak a pincében, belekóstolnak egy-egy hordóba, így döntik el, melyik kerül a palackba. Miből áll egy munkanapja?
– Az én helyzetem kicsit más, mint a szokványos méretű borászatok borászaié. De sokszor belegondolok, hogy egy borásznak ma bizony szinte polihisztornak kellene lennie. Értenie kell a szőlőtermesztéshez, a borkészítéshez, ugyanakkor legyen kicsit építész, gépész, grafikus, marketinges, vendéglátós, turizmusszakértő, kereskedő. Konyítson a kommunikációhoz, és mindenképpen legyen közgazdász. Értsen az emberekhez, jól tudjon szervezni. Nálunk sok bor készül, közepes méretű vállalat vagyunk. Néhány területnek azért van külön szakértője, ami nagy segítség. A fő irányok és részletek kidolgozásában még így is a borásznak és a kereskedőnek van döntő szava. Ilyen értelemben a romantika bizony háttérbe szorul. Egy átlagos nap nagyon sokrétű, de persze az időm döntő részében a borokkal foglalkozom.

– A szocializmusban a Móri Állami Gazdaság főborásza volt. Ha vasvillával kergetnének, se jutna több eszembe a Móri borvidékről, mint hogy közmegegyezés szerint magas savúak ott a borok. Tanulni szeretnék: milyen a jó móri?
– Kár, hogy így alakult, lehetett volna másként is. Lehetne a Móri borvidék az ország egyik leg­elismertebbje is, hiszen a mai borízléshez nagyon alkalmas stílusú borok készíthetők ott. A magasabb sav mellett test, zamatgazdagság és gyönyörű, gerinces harmónia. Ráadásul van egy fajta, ami sehol máshol nem tudja azt, amit Móron.

– Az ezerjóra gondol, ha jól értem. Vannak igazán jó móri borok?
– A móri borvidék a rendszerváltás egyik kárvallottja. Már van arra mozgolódás, kell egy kis idő, be fog bizonyosodni, milyen kvalitások vannak ott.

– Aszúként a bortörvény miatt már nem lehet forgalomba hozni, de Móron páran még most is készítenek töppedt, aszúsodott szemekből készült édes bort. Méltó ellenfele a tokajinak?
– Akad olyan évjárat, amikor igen. De természetesen nem ez a jellemző. Ha viszont adott a lehetőség, ki kell használni, a finom desszertborokkal versenyre lehet kelni, de kommunikációban nem szabad a tokajit a háttérbe szorítani.

– Mórról a Neszmélyi borvidékre került, itt van a borászatuk. A Neszmélyi borvidék ismertségi foka szintén nem túl magas, holott a Duna túloldalán Bott Frigyes, a Strekov 1075-öt vezető Sütő Zsolt, Kasnyik Tamás és Gábor, Mátyás András vagy a Château Belát megalapító német sztárborász, Egon Müller évjáratról évjáratra a csúcsokat ostromolja. A termőhely különbözik ennyire, vagy csak más a folyó két partján lévők hozzáállása?
– Ha a borversenyek eredményeit nézzük, akkor szinte minden évjáratban több borunkkal vagyunk ott a top borok között. Sajnos a Hilltop az általános fogyasztói és borújságírói felfogás szerint nagy hendikeppel indul. Sokan gondolják, hogy ahol sok bor készül, ott nincs idő és energia a nagy borokra, a különlegességekre. Pedig nem így van. A szőlőn múlik a legtöbb, aztán a pincében az igényességen, a hozzáálláson. Nem segít bennünket, hogy Neszmélyen viszonylag kevés borászat tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a drágább borok piacán. Nyilván a mi kommunikációnk sem volt elég jó, hogy értékünkön kezeljenek bennünket, de most talán jobb a helyzet. Ismét van Év bortermelője a neszmélyi vidéknek, egyre több jó borászat kezd el kiváló borokat készíteni. Talán egy-két év múlva már nem kapok ilyen kérdést.

– A Hilltop stabilan ott van a húsz legnagyobb forgalmú hazai borászat között. Kis túlzással egy ország issza a boraikat. Milyen borokat kedvelünk mi, magyarok?
– Nálunk a közép- és prémium szegmensben forgalmazzuk a borokat. Természetesen az ezer forint körüli kategóriában tudjuk a nagyobb mennyiséget a piacra juttatni, de folyamatosan növekszik a prémium kategória forgalma is. Az egyik legnagyobb húzótermékünk az Irsai Olivér, de mellette olyan magyar fajták találhatók, mint a cserszegi fűszeres, királyleányka, olaszrizling. Ezek mellett népszerűek a világfajták, mint a chardonnay, sauvignon blanc, merlot és cabernet sauvignon. És mint mindenütt a világon, divatosak a rozék.

– A Hilltopot 1991-ben alapították. Milyen változáson ment keresztül a magyar fogyasztók ízlése ebben a huszonöt évben?
– Mikor kezdtünk, az 1990-es évek elején friss, üde, nagyon illatos, nagyon gyümölcsös borokkal szinte berobbantunk a köztudatba. Akkor pusztán ezzel tömegeket tudtunk meghódítani. Ez a trend ma is tart, de időközben felnőtt egy olyan, egyre szélesedő fogyasztói réteg, amelyik már tudatosan kóstol, keresi és érti a komplexebb borainkat, érzi és értékeli a termőhelyek különbözőségeit, figyeli a borász egyéniségét, stílusát.

Kamocsay Ákos

Forrás: Bukovics Martin

Kamocsay Ákos

– Beváltotta a magyar bor a rendszerváltáskor hozzá fűzött reményeket?
– Sokan mondják, hogy a bor a rendszerváltozás egyik sikerágazata. Ha a fogyasztók szemével nézzük, akkor ez biztosan igaz, óriási a változás az előző néhány évtizedhez képest. Ha a borászok szemével, akkor azt gondolom, hogy a profittermelő képessége elmarad az eredeti várakozástól.

– Mi ennek az oka? Ki és hogyan tudna ezen javítani?
– Nem vagyok közgazdász, de azt érzékelem, hogy folyamatosan nő a szőlőtermesztés önköltsége. Egyre korszerűbb, nagyon drágán beszerezhető berendezésekkel dolgozunk, az emberi erő egyre értékesebb, még úgy is, hogy nem tudjuk értékükön megfizetni a jó szakembereket. Ugyanakkor a minőség iránti fizetőképes kereslet nem nő ilyen mértékben.

– Sokat szállítanak az Egyesült Királyságba és a skandináv országokba. Japán és Kína pedig borászatuk legfontosabb távol-keleti exportpiacai. Mennyiben tér el az ő ízlésük az európaitól?
– Sem Japán, sem Kína nem borértő ország. Most tanulják a borfogyasztást, és ilyenkor sokkal nagyobb szerepet játszik a presztízs, úgy is mondhatnám, a sznobizmus. De a sznobokból lesznek a borértők, ezért nem haragszunk rájuk.

– A magyar borkultúra hol tart ebben a sznobizmusból a borértésbe tartó átmenetben?
– Sokat változott a helyzet, és jó irányban. A legjobb ebben, hogy a fiatalok egyre több bort fogyasztanak, kezdik érteni és értékelni a bor élvezetét, és nem utolsósorban trendi kezd lenni a bor szeretete. Ezt folyamatosan érzékelem az egyre több és színvonalasabb borrendezvényen.

– Mennyire jó hívószó a magyar bornak az, hogy magyar?
– Volt valakinek egy viccesnek szánt mondása: a magyar bor itthon világhírű. Sajnos ebben ma is sok igazság van.

– Ha önre bíznák a magyar bormarketinget, mivel hódítanánk meg a világot?
– A marketing ugyanúgy külön szakma, mint a többi más. Nem feltétlenül kellene ezt borászokra bízni. Mindenesetre azt gondolom, hogy a borok elismertsége nagyon összefügg az országimázzsal. Ebben óriási volt a lemaradásunk, és ehhez szerintem még szükséges a következetes munka, és kell még néhány év.

– A Hilltop nemrég az ön nevére, Kamocsay Ákosra nevezte át prémium boros sorozatát. A boltok polcain így egymással versenyez idősebb és ifjabb Kamocsay. Apa vagy fia áll jobban?
– Ez soha nem volt és nem is lesz verseny. A fiam jó borokat készít, és nagyon örülök minden sikerének. Azt hiszem, fordítva ő is így van ezzel.

– Lassan tizenhét éve már, hogy az Év bortermelője címmel kitüntették. Mint egykori díjazott, mit szól a kitüntetést érő kritikákhoz? Tényleg megkopott a díj fénye?
– Ez a cím már megélt több mint két évtizedet, és akik megkapták, azok azóta is a borászat élvonalába tartoznak. Folyamatosan kiváló borokat készítenek, az emberek figyelnek a véleményükre, keresik a boraikat, és ikonként tekintenek rájuk. Ez szerintem vitathatatlan. Egy hiányérzetem van: még egyszer sem került olyan borász újra szóba, aki már elnyerte ezt a díjat. Lehetővé kellene tenni, hogy a díjra jelöltek megnevezésénél ne az legyen a fő szempont, hogy ki nem volt még.

Bukovics Martin


« vissza

Bukovics Martin interjúja Kamocsay Ákossal

2016. 04. 04.

Az interjú elolvasható a Magyar Idők oldalán is, ide kattintva.

 

A tavalyi borok lassan elkészülnek, különösebb kockázat nélkül lehet értékelni a 2015-ös évjáratot. Milyennek látja?
– Alapvetően elégedett vagyok. Bár az előző évjáratot nem volt nehéz túlszárnyalni, most csak jókat mondhatok. A különlegességek még érlelődhetnek a pincében, majd ezekből is tudunk felvonultatni néhány kiváló tételt.

– Azt olvastam önről, hogy a piac felől közelít a borokhoz. Ez gyökeres ellentéte a mostani kézműves boros divatnak, ahol a bor nem tudatos tervezés eredménye, hanem csak úgy megszületik.
– A ma borászát a tudatosság kell hogy jellemezze. Egyetlen csúcsborászat sem hibázhat, bárhogyan is nevezi magát. Képzelje el azt a presztízsborászatot, amelyiknek már akkor lefoglalták a borát, mikor még le sem szüretelte a szőlőt. Hibázhat? Ha hagyjuk, hogy a természet kénye-kedve szerint alakuljanak a dolgok, ha nem terelgetjük a természet alkotását pozitív irányba, akkor abban a bukás is benne van. Én mindig olyan borász voltam, akinek sok bort kellett készítenie, mégpedig az uralkodó ízlés és bordivat irányába. Eltalálni az igényes fogyasztók ízlését, netán még alakítani is, úgy, hogy azok visszatérjenek és újra meg újra tőlünk vásároljanak, mert bíznak a minőségben, ehhez nem elég a duma meg a lila köd. És ez nem zárja ki, hogy nagy borok is készülhessenek, sőt!

– Mit ért duma és lila köd alatt?
– Azt, ami a kérdésben is benne volt. Hogy néhányan azt tartják, az az igazi nagy bor, amely csak úgy „magától” megszületik. Nem kell jó helyen, jól művelni a szőlőt, nem kell meghatározni a termés mennyiségét, nem kell jól megválasztani a szüret időpontját, nem kell extra tisztaságot tartani a szőlőfeldolgozóban és a pincében, nem kell az erjedés lefolyását figyelemmel kísérni, és ha szükséges beavatkozni, nem kell a borral semmit csinálni, hadd legyen, ahogy a természet akarja. Legfeljebb nem sikerül. És ha nem sikerül, akkor a természet úgy akarta. Na, ez a duma, meg a lila köd, amivel etetik a természetest kereső fogyasztókat. A felsoroltak mind-mind feltételezik a szakértelmet, a tudatosságot és a következetes szakmai munkát. Számomra az a csúcs, ha a borkereskedő úgy reklámozza magát, hogy az általa forgalmazott borászok borai szőlőből készültek.

– A legtöbb borfogyasztó fejében valamiféle romantizált kép él a borászokról. Lopóval a kezükben mászkálnak a pincében, belekóstolnak egy-egy hordóba, így döntik el, melyik kerül a palackba. Miből áll egy munkanapja?
– Az én helyzetem kicsit más, mint a szokványos méretű borászatok borászaié. De sokszor belegondolok, hogy egy borásznak ma bizony szinte polihisztornak kellene lennie. Értenie kell a szőlőtermesztéshez, a borkészítéshez, ugyanakkor legyen kicsit építész, gépész, grafikus, marketinges, vendéglátós, turizmusszakértő, kereskedő. Konyítson a kommunikációhoz, és mindenképpen legyen közgazdász. Értsen az emberekhez, jól tudjon szervezni. Nálunk sok bor készül, közepes méretű vállalat vagyunk. Néhány területnek azért van külön szakértője, ami nagy segítség. A fő irányok és részletek kidolgozásában még így is a borásznak és a kereskedőnek van döntő szava. Ilyen értelemben a romantika bizony háttérbe szorul. Egy átlagos nap nagyon sokrétű, de persze az időm döntő részében a borokkal foglalkozom.

– A szocializmusban a Móri Állami Gazdaság főborásza volt. Ha vasvillával kergetnének, se jutna több eszembe a Móri borvidékről, mint hogy közmegegyezés szerint magas savúak ott a borok. Tanulni szeretnék: milyen a jó móri?
– Kár, hogy így alakult, lehetett volna másként is. Lehetne a Móri borvidék az ország egyik leg­elismertebbje is, hiszen a mai borízléshez nagyon alkalmas stílusú borok készíthetők ott. A magasabb sav mellett test, zamatgazdagság és gyönyörű, gerinces harmónia. Ráadásul van egy fajta, ami sehol máshol nem tudja azt, amit Móron.

– Az ezerjóra gondol, ha jól értem. Vannak igazán jó móri borok?
– A móri borvidék a rendszerváltás egyik kárvallottja. Már van arra mozgolódás, kell egy kis idő, be fog bizonyosodni, milyen kvalitások vannak ott.

– Aszúként a bortörvény miatt már nem lehet forgalomba hozni, de Móron páran még most is készítenek töppedt, aszúsodott szemekből készült édes bort. Méltó ellenfele a tokajinak?
– Akad olyan évjárat, amikor igen. De természetesen nem ez a jellemző. Ha viszont adott a lehetőség, ki kell használni, a finom desszertborokkal versenyre lehet kelni, de kommunikációban nem szabad a tokajit a háttérbe szorítani.

– Mórról a Neszmélyi borvidékre került, itt van a borászatuk. A Neszmélyi borvidék ismertségi foka szintén nem túl magas, holott a Duna túloldalán Bott Frigyes, a Strekov 1075-öt vezető Sütő Zsolt, Kasnyik Tamás és Gábor, Mátyás András vagy a Château Belát megalapító német sztárborász, Egon Müller évjáratról évjáratra a csúcsokat ostromolja. A termőhely különbözik ennyire, vagy csak más a folyó két partján lévők hozzáállása?
– Ha a borversenyek eredményeit nézzük, akkor szinte minden évjáratban több borunkkal vagyunk ott a top borok között. Sajnos a Hilltop az általános fogyasztói és borújságírói felfogás szerint nagy hendikeppel indul. Sokan gondolják, hogy ahol sok bor készül, ott nincs idő és energia a nagy borokra, a különlegességekre. Pedig nem így van. A szőlőn múlik a legtöbb, aztán a pincében az igényességen, a hozzáálláson. Nem segít bennünket, hogy Neszmélyen viszonylag kevés borászat tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a drágább borok piacán. Nyilván a mi kommunikációnk sem volt elég jó, hogy értékünkön kezeljenek bennünket, de most talán jobb a helyzet. Ismét van Év bortermelője a neszmélyi vidéknek, egyre több jó borászat kezd el kiváló borokat készíteni. Talán egy-két év múlva már nem kapok ilyen kérdést.

– A Hilltop stabilan ott van a húsz legnagyobb forgalmú hazai borászat között. Kis túlzással egy ország issza a boraikat. Milyen borokat kedvelünk mi, magyarok?
– Nálunk a közép- és prémium szegmensben forgalmazzuk a borokat. Természetesen az ezer forint körüli kategóriában tudjuk a nagyobb mennyiséget a piacra juttatni, de folyamatosan növekszik a prémium kategória forgalma is. Az egyik legnagyobb húzótermékünk az Irsai Olivér, de mellette olyan magyar fajták találhatók, mint a cserszegi fűszeres, királyleányka, olaszrizling. Ezek mellett népszerűek a világfajták, mint a chardonnay, sauvignon blanc, merlot és cabernet sauvignon. És mint mindenütt a világon, divatosak a rozék.

– A Hilltopot 1991-ben alapították. Milyen változáson ment keresztül a magyar fogyasztók ízlése ebben a huszonöt évben?
– Mikor kezdtünk, az 1990-es évek elején friss, üde, nagyon illatos, nagyon gyümölcsös borokkal szinte berobbantunk a köztudatba. Akkor pusztán ezzel tömegeket tudtunk meghódítani. Ez a trend ma is tart, de időközben felnőtt egy olyan, egyre szélesedő fogyasztói réteg, amelyik már tudatosan kóstol, keresi és érti a komplexebb borainkat, érzi és értékeli a termőhelyek különbözőségeit, figyeli a borász egyéniségét, stílusát.

Kamocsay Ákos

Forrás: Bukovics Martin

Kamocsay Ákos

– Beváltotta a magyar bor a rendszerváltáskor hozzá fűzött reményeket?
– Sokan mondják, hogy a bor a rendszerváltozás egyik sikerágazata. Ha a fogyasztók szemével nézzük, akkor ez biztosan igaz, óriási a változás az előző néhány évtizedhez képest. Ha a borászok szemével, akkor azt gondolom, hogy a profittermelő képessége elmarad az eredeti várakozástól.

– Mi ennek az oka? Ki és hogyan tudna ezen javítani?
– Nem vagyok közgazdász, de azt érzékelem, hogy folyamatosan nő a szőlőtermesztés önköltsége. Egyre korszerűbb, nagyon drágán beszerezhető berendezésekkel dolgozunk, az emberi erő egyre értékesebb, még úgy is, hogy nem tudjuk értékükön megfizetni a jó szakembereket. Ugyanakkor a minőség iránti fizetőképes kereslet nem nő ilyen mértékben.

– Sokat szállítanak az Egyesült Királyságba és a skandináv országokba. Japán és Kína pedig borászatuk legfontosabb távol-keleti exportpiacai. Mennyiben tér el az ő ízlésük az európaitól?
– Sem Japán, sem Kína nem borértő ország. Most tanulják a borfogyasztást, és ilyenkor sokkal nagyobb szerepet játszik a presztízs, úgy is mondhatnám, a sznobizmus. De a sznobokból lesznek a borértők, ezért nem haragszunk rájuk.

– A magyar borkultúra hol tart ebben a sznobizmusból a borértésbe tartó átmenetben?
– Sokat változott a helyzet, és jó irányban. A legjobb ebben, hogy a fiatalok egyre több bort fogyasztanak, kezdik érteni és értékelni a bor élvezetét, és nem utolsósorban trendi kezd lenni a bor szeretete. Ezt folyamatosan érzékelem az egyre több és színvonalasabb borrendezvényen.

– Mennyire jó hívószó a magyar bornak az, hogy magyar?
– Volt valakinek egy viccesnek szánt mondása: a magyar bor itthon világhírű. Sajnos ebben ma is sok igazság van.

– Ha önre bíznák a magyar bormarketinget, mivel hódítanánk meg a világot?
– A marketing ugyanúgy külön szakma, mint a többi más. Nem feltétlenül kellene ezt borászokra bízni. Mindenesetre azt gondolom, hogy a borok elismertsége nagyon összefügg az országimázzsal. Ebben óriási volt a lemaradásunk, és ehhez szerintem még szükséges a következetes munka, és kell még néhány év.

– A Hilltop nemrég az ön nevére, Kamocsay Ákosra nevezte át prémium boros sorozatát. A boltok polcain így egymással versenyez idősebb és ifjabb Kamocsay. Apa vagy fia áll jobban?
– Ez soha nem volt és nem is lesz verseny. A fiam jó borokat készít, és nagyon örülök minden sikerének. Azt hiszem, fordítva ő is így van ezzel.

– Lassan tizenhét éve már, hogy az Év bortermelője címmel kitüntették. Mint egykori díjazott, mit szól a kitüntetést érő kritikákhoz? Tényleg megkopott a díj fénye?
– Ez a cím már megélt több mint két évtizedet, és akik megkapták, azok azóta is a borászat élvonalába tartoznak. Folyamatosan kiváló borokat készítenek, az emberek figyelnek a véleményükre, keresik a boraikat, és ikonként tekintenek rájuk. Ez szerintem vitathatatlan. Egy hiányérzetem van: még egyszer sem került olyan borász újra szóba, aki már elnyerte ezt a díjat. Lehetővé kellene tenni, hogy a díjra jelöltek megnevezésénél ne az legyen a fő szempont, hogy ki nem volt még.

Bukovics Martin


« vissza