Alsósok és pincértanoncok szürete a Melegeshegyen

2017.09.21

Minden év szeptemberében a szőlősorok között rendhagyó zsivaj támad. Gyerekek szüretelnek, bogyóznak, préselnek, mustot mérnek, lopótökkel ismerkednek. A nagyobbak falusi olimpián mérik össze erejüket, pincészetet látogatnak.

Múlt szerdán három gyerekcsapat is Neszmélyre látogatott, hogy kiélvezze a nyári nap utolsó meleg sugarait és persze, hogy megtapasztalja egy igazi szüret élményeit.

Az első csapat története igazán szívet melengető. A történet 14 évre nyúlik vissza, mikor egy első randi helyszíne a Melegeshegyre esett. A Hilltopnál született szerelem későbbi gyümölcse, egy alsós csemete most osztálytársaival és édesanyjával tért vissza életüknek eme fontos állomására és szüretelt a lédús traminiből. A második csapat az Európa csoport hajóin gyakornokoskodó középiskolásokból állt, akik az itt átélt élményeket és tudást majd a bor szeretetében és munkájukban fogják kamatoztatni.

A szüret

A csapatok vödörrel, késsel, vagy a kisebbeknél ollóval a kézben kezdték meg munkát. A tramini szőlőt mindenki vödörbe gyűjtötte, mikor megteltek kezdődött a bogyózás. Különválogatták a szőlőbogyókat a szártól és kocsánytól, kézzel előnyomkodták, a színlét leöntötték, majd összeállították az asztali prést és a préslé csak úgy csurgott a vödörbe. Fokolóval megmérték a mustot, mely 19,5 mustfokot mutatott. Utána lopótökkel próbálkozott a csapat, a musttal teliátöltött üvegeket hazavihették a tanulók.

Borászat- és pincelátogatás

Nagyban is megnézhették a kicsik azt, amit kicsiben kipróbáltak. A fogadógaratba kerülő szőlő csigák segítségével a zúzó-bogyózóba kerül, ahol a szőlőszemek épen mennek tovább, a szárak pedig kiválasztódnak. A présházból az érlelőbe, majd végül a tartályokba kerül a must. Több ezer literes krómacél tartályokban készül a bor, az oxidáció így minimálisra csökkenthető és az illatjegyeket sokkal jobban megőrzi a bor. A pince bor különlegességeket és egy tucat palackot rejt minden évjáratból. Az idő vasfogát a pincepenész a falra csókolja, ezzel fantasztikus látványt nyújt. A pince falán pénzérmék sorakoznak, a borosgazda vendégei ugyanis nem fizetnek, hanem elismerésük jeléül pénzérmét illesztenek a falra, mely a penésztől odaragad.

A program ebéddel zárult, a jó levegő rendesen kiéheztet mindenkit, így a beszedett tányérokon az étel hűlt helyét találtuk csak.

Kívánunk még sok ilyen kedves kis szüretelő csoportot magunknak és ültetvényeinknek! :)

A szüretelős képekért kattints ide.

Alsósok és pincértanoncok szürete a Melegeshegyen

« Ugrás a hír listához

További híreink

Mérlegképes könyvelő munkatársat keresünk

Mérlegképes könyvelő munkatársat keresünk

2017.11.10

Ha a bevallások, zárások és beszámolók háromszöge lázba hoz, dolgozz nálunk Neszmélyen, festői dűnék tőszomszédságában, a Melegeshegy tetején!

tovább »

Különleges Retrospektív – múlt és jelen vonzásában

Különleges Retrospektív – múlt és jelen vonzásában

2017.10.25

A Kamocsay Prémium vertikális kóstoló segítségével visszautazhatunk a jelenből a múltba, s ezáltal egy kicsit a jövőbe is. Október 31-én, a Borkollégiumban megvilágítjuk a Kamocsay Prémium márka gondolatiságát, egyediségét és azt, ahogyan az eltérő évjáratok hatnak az egyes borokra, s hogy ez mennyire hozzátartozik a prémium borok világához.

tovább »

Kamocsay Ákos:

Kamocsay Ákos: "Nagy tételben is készülhet minőségi bor"

2017.10.12

Magyarországon sokan úgy gondolják, a nagy borászatok nem képesek kiemelkedő borokat készíteni – mondja Kamocsay Ákos, az októberi Winelovers Rizlingteszten győztes olaszrizling készítője. A Hilltop főborásza elmondja azt is, miért nem tettek jót az olaszrizling megítélésének a szocializmus ivóvíztározói.

tovább »